A fájdalom csak egy érzés, amit képes vagy elfelejteni

Sziasztok! Ez a bejegyzés először is két bocsánat kérést tartalmaz. Az egyiket mindenkitől kérem, mert mostanában nem nagyon írok a történeteimhez, de nézzük azt, hogy nem túl sok időm van. A másikat csak Andytól kérem, mert ő folyton olvassa és kommenteli a történeteimet, de én bezzeg el vagyok ásva. Ebből kiszeretném bontakoztatni, hogy sajnos a Tha wolf of Darkness-t jó ideje nem is olvastam. A Vak dallamhoz és a Catch me-hez azonban csak nem írtam véleményt. Tényleg nagyon sajnálom. Amint tudom behozom a lemaradásom! :)
Másodszor ez a bejegyzés egy új kis történetet tartalmaz. Nem kell félre érteni ez csak egyetlen részből áll és csak pár oldalas. Tehát fel a fejjel! És igyekszem a Talán egy kezdet című történetet folytatni. 
Írok egy kis kommentet még! Mert ezt a történetet egy szám ihlette meg. Még hozzá Demi Lovato - Skyscraper című dala. Nagyon megragadott és ahogy sokan mondták (én szinte) elsírtam magam. Szerintem kicsit filozofikussá vált. Most nem csak egy egyszerű kommentet kérek. Hanem légy szíves írjátok meg nekem, hogy mi tetszett benne és mi nem! Szeretném tudni miben kell még változnom, fejlődnöm. Most viszont jó olvasást! Sok puszi és ölelés! 
U.I: Innentől csak és kizárólag 18 évesek olvassák tovább! (Bár olyan mindegy, mert aki akarja, az folytatja. De én szóltam előre.:)

A történethez hallgassátok a számot.

Minden egy viharos reggelen kezdődött. Autómmal hosszú túrára indultam. Eredetileg gyönyörű napsütéses időt ígértek, de tévedtek. Nem zavart, mert imádtam a nehéz körülményeket. Ki kellett tisztítanom a fejem. És ehhez a legjobb megoldás, ha messze megyek a várostól. Nem voltam a legjobb hangulatomban. Magán életemet szét zúzta a média és még ők vannak fenn akadva, ha nem válaszolok a kérdéseikre. Még is mit vártak? Nem vagyok kőből. Én is szerethetek valakit és az a személy engem is összetörhet. Megtette már sok mindenkivel, de én nem hittem el, hogy velem is képes megcsinálni. Valahogy hittem a szerelmünk erejében, de kiderült, ő nem is volt szerelmes. Autómmal gyorsabban mentem a megengedettnél, de nem érdekelt. Még egy büntetés nem vág földhöz. A szívem kicsit megkönnyebbült, amikor a fák árnyékába értem. Csodálatos erdei kép tárult elém. Kevesen tudták, hogy ide menekülök, ha elegem van az emberekből. Ő sem tud róla. Ezért jöttem éppen ide. Az erdő két oldalról védelmezőn vette körbe a föld utat. Minden perc ebben a szentélyben megnyugtatott. A kocsi halkan torpant meg a puha avaron. Nem keltett már zajt a motor sem. Vettem egy mély lélegzetet és kiszálltam. Elővettem a csomagtartóból a táskámat és útnak indultam. Nem tudtam merre megyek, de tudtam a térképen bármikor megtalálom a helyes utat. Csak mentem előre, akár egy mesehős, aki éppen elgondolkozott. Talán ez a legjobb kifejezés a mozdulataimra. Minden cselekedetemen elrágódtam egy darabig és utána tettem csak meg. Ő ismerte minden lépésemet, így igyekeztem egy teljesen más kombinációt alkotni magamnak. Azt akartam, hogy ne ismerjen annyira, mint amennyire megtette. Azt akartam, hogy a fejemből még csak a gondolatot is kiűzzem, hogy ő valaha felismer. Hajamat drasztikusan megrövidítettem. Eddig a kontaktlencsét választottam, hogy szememet ne zavarja a szemüveg. Most ismét pápa szemes lettem és mindezt csak miatta. A szokásos túra farmerom és toppom helyett most egy melegítő ruha volt rajtam. A szél a hajamba kapott többször is, de rövidsége miatt nem zavart. A sátor egyre jobban húzta a vállam, a szomja lassan olthatatlannak tűnik és korog a gyomrom az éhségtől, de rendületlenül megyek tovább. Még nem sikerült a fejemből kiverni és addig nem fogok megállni. Ezt várná el tőlem. Megállok és újra teljes erővel rám tőr a hiány érzete. Minden érintése, minden csókja ott égett a bőrömön. Nem hagyom neki, hogy teljesen tönkre tegyen. De lehet, hogy ehhez már késő. Csak meneteltem tovább. A térképet még egyszer sem vettem elő. Lehet, hogy nagyon eltévedek, de kit izgat? Lépteim egyre nagyobb nyomokat hagytak a földben. Ennyire hozzá vágnám a lábam a földhöz? Felnézek a szürke égre és tágra nyitott szájjal ittam az eső cseppeket. Nem én vagyok ilyen levetemült. Az eső miatt lazább a talaj. Azért jó lenne visszavenni egy kicsit  tempóból. Már sajog a lábam, de nem. Nekem hajtanom kell tovább magam, mert ha megállok a saját érzelmi csapdámban landolok. Most már igazán irritál minden bokor édes illata. Hasam türelmetlenül felmordul, majd szinte kopog a szemem az éhségtől. Milyen jó zenét állíthatnánk össze! Igazán hatásos lenne, hogy az ember még éhesebb legyen. Direkt túl soványaknak készítenék. Vajon hányan vennék meg? Én biztos nem! Hogyan is reklámoznák? Itt a legjobb hízó kúrázó CD. Ha nem vagy éhes, akkor is garantálta az leszel. Gyomorhangok és szem kopogás. Az éhség legfeltűnőbb jelei. Undorító! Hogy tudok ilyenekre gondolni? Inkább hagyom a témát.
Nem jó ötlet! Ismét látom magam előtt finom vonásait. Egyszerűen képtelen vagyok megszabadulni tőle. Talán el kéne nekem egy pszichológus. Vagy csak egyszerűen nem kéne már élnem, de itt vagyok és nem haltam meg. Számára talán csak egy rongy voltam, amit összegyűrt, majd eldobott. Vagy egy papír fecni, amit könnyen összetéphetett, de többre nem volt szüksége. Ismét könnyek gyűltek a szemembe. A lábam önkéntelenül rogytak össze. Nem bírtam tovább menni. Hogy az éhség, vagy a kétségbe esés tette ezt velem nem tudom, de nem is fontos. Ott feküdtem a hideg és gyökerekkel teli domboldalon. Emlékeimben az sem él, hogyan kerültem oda. Záporoztak a szememből a cseppek. Az oldalamon feküdtem és a térdeimet a homlokomhoz húztam. Karjaimmal körbe öleltem lábaim. Magzat pózban feküdtem a földön és csak sírtam. Lassan elvesztettem a jelenlétem. Ébren voltam ez biztos, de a külvilágból semmit sem érzékeltem.
- Kérlek térj magadhoz! Megijesztesz! - szinte könyörgött egy férfi hang. Akkor, mintha újra éledtem volna. A meleg kellemesen mászott a bőrömhöz és a fény erősödött. Éreztem a közelben a tea sárgadinnyés illatát. Honnan tudtam, hogy éppen az készült? Egyszerű. A sárga dinnyét bárhol felismerem. A kedvenc gyümölcsöm. Legyen az íz, illat vagy kinézet én tudom, hogy az. Felnyitottam nehéz pilláimat. Még mindig láttam a könny függönyt. Ezek szerint egész végig bőgtem. A szemeim megdagadtak tőle és alig láttam. Bele néztem a kék szemekbe, amelyek aggodalmasan figyeltek. - Igyál! - mondta még mindig félve. Segített felülni és a kezembe nyomta a bögrét. - Kérlek nyugodj meg! - ült le mellém. Bele kortyoltam az italba és az íze azonnal birtokba vette a nyelvem. Közben figyeltem a megmentőmet. Arany sárga haja és kék szemei bámulatba ejtőek voltak. Nem volt sem vékony, sem testes. Olyan igazi jó alakja volt. Lemertem volna fogadni, hogy a pólója alatt tökéletes izmai lapulnak, de nem időztem el a tanulmányozásával.
- Köszönöm. - suttogtam rekedten. Ismét ittam a teából, majd elbambultam az asztalt nézve.
- Mi történt? Miért sírsz? - nézett rám, hogy lássa reakcióm. Arcizmaim megfeszültek, majd rövid válaszommal megleptem.
- Összetörtek. - töröltem le az arcomról a könnyeket. Nem akartam már miatta búslakodni. Kicsit kínosan éreztem magam. Mit is mondhatnék neki? Hasam oldotta a helyzetet, amikor óriásit korgott.
- Gyere egyél! - húzott magával a konyhába. - Közben megtudhatom, hogyan is hívnak? - tolta elém a tálat, amin rántotta volt. Hálásan néztem rá.
- A nevem… - megakadtam. Hiszen az összes csatorna velünk volt tele. A nevemet megtudva talán soha nem hisz nekem.
- Tudod mit? Legyen titok a név. Én sem mondom meg az enyémet. Így nem is ismerjük egymást. Elmeséled, hogy pontosan mi is történt? - eresztett meg egy cinkos mosolyt. Tetszett ez a no name beszélgetés, ezért belementem.
- Az úgy kezdődött… - kezdtem el neki mesélni. Kihagytam a médiát és a többit, ami rá vezethette volna, hogy ki vagyok. - És akkor kiderült az igazság. Totál szét csúsztam, igaz? - félve emeltem a szemem rá. Ő bátorítóan elmosolyodott. Ekkor jutott el az agyamig, hogy kivel is voltam egész eddig. Sebastian Vettel segített és most ápolgatja a lelkem. Vajon mikor lett ilyen barátságos? Vagy mindig is az volt? Miért nem ismertem meg előbb? - És te miért vagy itt? Ha én bujkálni járok ide, akkor neked sem lehet sokkal jobb okod. - meg akartam ismerni. A szeme kissé fájdalmassá vált. Összerezzentem, ahogy elveszett a fény a kék szem párból. Talán nem kellet volna megkérdeznem, de én meséltem neki. Tegye meg ő is ezt!
- A barátnőmmel nem olyan régen szakítottunk. Igazából elhagyott egy másik férfiért. - fixírozta a padlót. Mikor végeztem az evéssel a nappaliba sétáltunk és leültünk a kanapéra. Beszélgetésünk egészen más témákra terelődött. Annyira közvetlen volt velem, hogy teljesen felszabadultam mellette.
- Az autók a mindened? Már vagy egy órája azokról beszélsz. - nevettem fel.
- Bocsi. Zavar? - kérdezte, de közben a feje vészesen közel került hozzám. Igyekeztem a szemébe nézni, de már bandzsítanom kellett volna. Gyorsan fordítottam egy aprócskát a fejemen, hogy legyen egy kis távolság.
- Nem zavar, de nem tudok róluk sokat. - mosolyogtam bocsánat kérő tekintetén. Lehet egy pasi ennyire aranyos, mint ő? Nem hinném! - Mond csak! Hogy csinálod ezt? - nem is vettem észre, hogy a kérdésemet hangosan kimondtam.
- Mit hogy csinálok? - értetlenkedett. Itt esett le, hogy nem csak gondoltam. Zavaromban egy kicsit elpirultam. Ritkán fordult elő velem. Csak Ő tudta elérni. Észre sem vettem, hogy míg Sebastiannal beszélgettem, egyszer sem gondoltam RÁ.
- Teljesen elterelted a figyelmem. Már órák óta nem is gondoltam arra ami történt velem mostanában. - húztam ki magam a csávából.
- Én csinálnám? Hiszen én sem gondoltam a múltamra már egy ideje. Szerintem ez a jó társaság titka. - a jó társaság? Vajon tényleg csak ennyi kellett volna eddig? Igaza lenne? Vagy csak én vagyok teljesen idióta, amiért ezen rágódom? Nem tudom, de a gondolataimat azonnal elfelejtettem a következő cselekedetétől. Hirtelen hozzám hajolt és ajkait az enyémekhez érintette. Nem tett többet. Kinyitottam a szemem és láttam, hogy engem figyel. Kezeim automatikusan siklottak a tarkójára és közelebb vontam magamhoz. Megcsókoltam úgy, ahogy még eddig senkit. Nem kellett neki sok idő, mire nyelvét a számba csúsztatta. Egyszerűen ellenállhatatlan volt. Minden ideg szálam kívánta őt. Nem értettem saját magamat. Eddig végig azon voltam, hogy állítólagos életem szerelmét elfelejtsem. Erre itt van Sebastian és én azonnal a karjaiba borulok. Egyik kezével az államat fogta, a másik közben fel-alá járkált a hátamon. Kirázott a hideg. Szorosabban vont magához és mindkét keze a derekamra siklott. Csókjaival szépen lassan elárasztotta az arcom, majd a nyakam. Akkor már biztos voltam benne, hogy őt akarom. Kezeit a pólóm alá tette. Óvatos volt minden érintése, amitől libabőrős lettem. A következő csókba belemosolygott. Tudta, hogy nem közömbös számomra. Megfogta a felsőm szélét és felfele húzta, amíg le nem tudta venni rólam. Csókokat most már nem csak a nyakamra kaptam, hanem a mellkasomra is. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy én is megszabadítsam a felsőjétől. Ekkor már a melltartómat kapcsolta ki. Nem siettük el a dolgokat. Jó ideig csak ültünk ott és csókoltuk egymást. A lényeg a másik kényeztetése volt. Az egyik pillanatban még mellettem ült, a másikban meg előttem állt. Szinte észre se vettem, annyira gyorsan cselekedett. Felkapott az ölébe. Fejét a homlokomhoz szorította és a hálószobába vitt. Gyengéden az ágyra rakott, majd újra megcsókolt. Hátrébb másztam és húztam magammal őt is. Hamarosan megszabadultunk minden ruhától. Felettem feküdt, de még mindig csak csókolgatott. Éreztem, hogy a lelkemet felépíti az öröm. A szívem lassan rendbe jött, mert ő gondoskodott róla. Mindketten zihálva vettük a levegőt, ahogy egyre jobban izgalomba jöttünk. Kezeivel ott cirógatott, ahol ért. Igyekeztem viszonozni a kedvességét. Nem kellett sok idő, hogy magáévá tegyen. Kezeimet a hátán tartottam és simogattam. Ez által éreztem, ahogy megfeszül minden izma. A gondolataimat immár az élvezet foglalta le. Nem tudtam és nem is akartam, hogy más eszembe jusson. Hol a csodálatos kék szemeket néztem, hol pedig meg-meg feszülő izmait. Szinte kábulatba estem tőle. Puha ujjai finoman simítottak végig combomon. Nyögéseimet képtelen voltam visszafojtani. Az orgazmushoz vezető út lassan elfogyott. Éreztem, hogy ő is kielégül és egy óriási sóhajjal vettem tudomásul, hogy már csak mellettem fekszik. Egyik kezével a derekamat ölelte továbbra is. Fejét a hajamba túrta és úgy lihegett. Mikor már rendeződni látszott a légzésünk még kaptam egy csókot. Nem kellett sok idő, hogy álomba merüljünk.
Éreztem, hogy hozzáér valami a hátamhoz. Csikizett, de semmi kedvem nem volt felkelni. Még aludtam volna. Majd ez a valami az orromat kezdte el piszkálni. A kezemet hirtelen felemeltem, de mire elértem volna, eltűnt. Lassan kinyitottam a szemem és a fény fájdalmasan hatolt a pupillámba. Hunyorogtam egy sort, mire leesett, hol is vagyok valójában. Átfordultam a másik oldalamra és abban a pillanatban a vállamon siklott végig az, ami eddig szekált. Én már csak egy kék szem párat láttam elbújva egy vörös rózsa mögött.
- Ez a tiéd! - mondta Sebastian és lerakta elém az ágyra. Az orromhoz emeltem és megszagoltam. Finom illata volt.
- Köszönöm. Honnan szedtél rózsát? - kérdőn néztem rá.
- Megoldottam. - vont vállat és elvigyorodott. Nem tudtam eldönteni, hogy az éjjeli dolgot hova kéne tennem. Ezzel a név nélküliséggel egy gond volt. Én nem tudnám távol tartani magam tőle ezek után. De ő egy jó fiú. Én meg vagyok a rossz. Legalább is a média szerint. Felálltam és magam köré csavartam a takarót. Sebin már volt egy gatya, így eléggé zavart, hogy én meztelen vagyok.
- Már úgy is láttalak ruha nélkül! - mért végig feltűnően. Ezzel kicsit megsértett. Azért, mert látott engem meztelenül, ne öltözzek fel? Sarkon fordultam és elindultam ki a szobából. - De, ha akarod Alice elfelejthetjük a találkozásunkat! - szólt utánam és felállt ő is. Lefagyva álltam az ajtó előtt.
- Honnan tudod a nevem? - fordultam felé. Érdekesen nézhettem, mert elnevette magát. De mikor látta, hogy nem vagyok vicces kedvemben, komolyra váltott.
- Én is látom az újságokat. Eleinte nem ismertelek fel, mert annak a nagyképű fazonnak a hírei nem érdekelnek, de amikor beszélgettünk rá döbbentem, hogy ki is vagy. - nézett le a padlóra. - Inkább bemutatkozom én is, jó? - emelte újra rám a tekintetét.
- Sebastian nem kell. - sóhajtottam és visszaültem az ágyra. Mellém telepedett.
- Akkor te is tudod ki vagyok? De miért nem szóltál? - suttogta mellettem.
- Én is csak később jöttem rá. Nem akartam semmit sem kifecsegni. - tettem védelmezőn a kezem magam elé. Köztudott, hogy az egész kapcsolatunk “titkait” az előző párommal én fecsegtem ki. Vagy is én elmondtam az igazat, mert állítása szerint békében váltunk el, de nagyon nem így volt.
- Nem is hittem, hogy a médiához fordulnál. Utálom a pletyka lapokat. Azt meg végképp, ha valaki hazudik nekik és másnak kell elvinnie a balhét. - mondta. Miáltal az általam felejteni szánt ember nyilatkozott. Mindenki azt rebesgette, hogy miattam mentünk szét, csak Ő annyira jó fej, hogy véd engem, ezek után is. Én meg szépen mindent elmeséltem egy megbízható lapnak. - Most mi legyen? - nézett rám. Találkozott a tekintetünk. - Én nem szeretném elfelejteni a történteket. Többet jelentett ez számomra. - fixírozta ismét a padlót.
- Én sem szeretném elfelejteni. - emeltem fel a fejét és megcsókoltam. Elhúzódva tőle, láttam a szemében a boldog csillogást. Hasonló lehetett az enyém is, mert most voltam tökéletesen boldog.
Talán még sem a halál, vagy a dili doki volt a megoldás. Talán tényleg csak az igazira vártam. Most már nem haragudtam RÁ, mert nélküle nem ismerhettem volna meg Sebastiant. Mindent megbeszéltünk. Egyszerűen hihetetlen volt, hogy pont ő, pont engem akar, de így volt. Nem kellett a mesékben hinném, mert benne éltem. Sebi tette ezt álommá és ő élesztett újra. Karjaiban mindig megtaláltam a nyugalmat és a boldogságot. Még sok év után is. Egyszer tán a gyermekeinknek mesélhetjük el a mi kapcsolatunkat, de addig is itt van a világ. Ezért érdemes a földön élni. Van aki mindig vigyáz rád, még ha te nem is veszed észre. Ott van a szívedben, de csak akkor fedezed fel, mennyire is szereted, amikor elveszíted. Vigyázz rá, mert a kincset más is szereti!

Véleményezést kérlek ne felejtsétek el!