Weeeeppp szórakozom! :D

Ez egy cím

de lehet kettő is

és ha már emelés, akkor kövér betűk
mert a következő sorba jobb írni! :D

Így ni! ez most dőlt, mert játszok egy kicsit

ez meg	itt
egy	táblázat

és igen, mert gyakorlok és unatkozom :D

megosztok veled egy nagy titkot! :D

ez itt egy link a google-re

A fájdalom csak egy érzés, amit képes vagy elfelejteni

Sziasztok! Ez a bejegyzés először is két bocsánat kérést tartalmaz. Az egyiket mindenkitől kérem, mert mostanában nem nagyon írok a történeteimhez, de nézzük azt, hogy nem túl sok időm van. A másikat csak Andytól kérem, mert ő folyton olvassa és kommenteli a történeteimet, de én bezzeg el vagyok ásva. Ebből kiszeretném bontakoztatni, hogy sajnos a Tha wolf of Darkness-t jó ideje nem is olvastam. A Vak dallamhoz és a Catch me-hez azonban csak nem írtam véleményt. Tényleg nagyon sajnálom. Amint tudom behozom a lemaradásom! :)
Másodszor ez a bejegyzés egy új kis történetet tartalmaz. Nem kell félre érteni ez csak egyetlen részből áll és csak pár oldalas. Tehát fel a fejjel! És igyekszem a Talán egy kezdet című történetet folytatni. 
Írok egy kis kommentet még! Mert ezt a történetet egy szám ihlette meg. Még hozzá Demi Lovato - Skyscraper című dala. Nagyon megragadott és ahogy sokan mondták (én szinte) elsírtam magam. Szerintem kicsit filozofikussá vált. Most nem csak egy egyszerű kommentet kérek. Hanem légy szíves írjátok meg nekem, hogy mi tetszett benne és mi nem! Szeretném tudni miben kell még változnom, fejlődnöm. Most viszont jó olvasást! Sok puszi és ölelés! 
U.I: Innentől csak és kizárólag 18 évesek olvassák tovább! (Bár olyan mindegy, mert aki akarja, az folytatja. De én szóltam előre.:)

A történethez hallgassátok a számot.

Minden egy viharos reggelen kezdődött. Autómmal hosszú túrára indultam. Eredetileg gyönyörű napsütéses időt ígértek, de tévedtek. Nem zavart, mert imádtam a nehéz körülményeket. Ki kellett tisztítanom a fejem. És ehhez a legjobb megoldás, ha messze megyek a várostól. Nem voltam a legjobb hangulatomban. Magán életemet szét zúzta a média és még ők vannak fenn akadva, ha nem válaszolok a kérdéseikre. Még is mit vártak? Nem vagyok kőből. Én is szerethetek valakit és az a személy engem is összetörhet. Megtette már sok mindenkivel, de én nem hittem el, hogy velem is képes megcsinálni. Valahogy hittem a szerelmünk erejében, de kiderült, ő nem is volt szerelmes. Autómmal gyorsabban mentem a megengedettnél, de nem érdekelt. Még egy büntetés nem vág földhöz. A szívem kicsit megkönnyebbült, amikor a fák árnyékába értem. Csodálatos erdei kép tárult elém. Kevesen tudták, hogy ide menekülök, ha elegem van az emberekből. Ő sem tud róla. Ezért jöttem éppen ide. Az erdő két oldalról védelmezőn vette körbe a föld utat. Minden perc ebben a szentélyben megnyugtatott. A kocsi halkan torpant meg a puha avaron. Nem keltett már zajt a motor sem. Vettem egy mély lélegzetet és kiszálltam. Elővettem a csomagtartóból a táskámat és útnak indultam. Nem tudtam merre megyek, de tudtam a térképen bármikor megtalálom a helyes utat. Csak mentem előre, akár egy mesehős, aki éppen elgondolkozott. Talán ez a legjobb kifejezés a mozdulataimra. Minden cselekedetemen elrágódtam egy darabig és utána tettem csak meg. Ő ismerte minden lépésemet, így igyekeztem egy teljesen más kombinációt alkotni magamnak. Azt akartam, hogy ne ismerjen annyira, mint amennyire megtette. Azt akartam, hogy a fejemből még csak a gondolatot is kiűzzem, hogy ő valaha felismer. Hajamat drasztikusan megrövidítettem. Eddig a kontaktlencsét választottam, hogy szememet ne zavarja a szemüveg. Most ismét pápa szemes lettem és mindezt csak miatta. A szokásos túra farmerom és toppom helyett most egy melegítő ruha volt rajtam. A szél a hajamba kapott többször is, de rövidsége miatt nem zavart. A sátor egyre jobban húzta a vállam, a szomja lassan olthatatlannak tűnik és korog a gyomrom az éhségtől, de rendületlenül megyek tovább. Még nem sikerült a fejemből kiverni és addig nem fogok megállni. Ezt várná el tőlem. Megállok és újra teljes erővel rám tőr a hiány érzete. Minden érintése, minden csókja ott égett a bőrömön. Nem hagyom neki, hogy teljesen tönkre tegyen. De lehet, hogy ehhez már késő. Csak meneteltem tovább. A térképet még egyszer sem vettem elő. Lehet, hogy nagyon eltévedek, de kit izgat? Lépteim egyre nagyobb nyomokat hagytak a földben. Ennyire hozzá vágnám a lábam a földhöz? Felnézek a szürke égre és tágra nyitott szájjal ittam az eső cseppeket. Nem én vagyok ilyen levetemült. Az eső miatt lazább a talaj. Azért jó lenne visszavenni egy kicsit  tempóból. Már sajog a lábam, de nem. Nekem hajtanom kell tovább magam, mert ha megállok a saját érzelmi csapdámban landolok. Most már igazán irritál minden bokor édes illata. Hasam türelmetlenül felmordul, majd szinte kopog a szemem az éhségtől. Milyen jó zenét állíthatnánk össze! Igazán hatásos lenne, hogy az ember még éhesebb legyen. Direkt túl soványaknak készítenék. Vajon hányan vennék meg? Én biztos nem! Hogyan is reklámoznák? Itt a legjobb hízó kúrázó CD. Ha nem vagy éhes, akkor is garantálta az leszel. Gyomorhangok és szem kopogás. Az éhség legfeltűnőbb jelei. Undorító! Hogy tudok ilyenekre gondolni? Inkább hagyom a témát.
Nem jó ötlet! Ismét látom magam előtt finom vonásait. Egyszerűen képtelen vagyok megszabadulni tőle. Talán el kéne nekem egy pszichológus. Vagy csak egyszerűen nem kéne már élnem, de itt vagyok és nem haltam meg. Számára talán csak egy rongy voltam, amit összegyűrt, majd eldobott. Vagy egy papír fecni, amit könnyen összetéphetett, de többre nem volt szüksége. Ismét könnyek gyűltek a szemembe. A lábam önkéntelenül rogytak össze. Nem bírtam tovább menni. Hogy az éhség, vagy a kétségbe esés tette ezt velem nem tudom, de nem is fontos. Ott feküdtem a hideg és gyökerekkel teli domboldalon. Emlékeimben az sem él, hogyan kerültem oda. Záporoztak a szememből a cseppek. Az oldalamon feküdtem és a térdeimet a homlokomhoz húztam. Karjaimmal körbe öleltem lábaim. Magzat pózban feküdtem a földön és csak sírtam. Lassan elvesztettem a jelenlétem. Ébren voltam ez biztos, de a külvilágból semmit sem érzékeltem.
- Kérlek térj magadhoz! Megijesztesz! - szinte könyörgött egy férfi hang. Akkor, mintha újra éledtem volna. A meleg kellemesen mászott a bőrömhöz és a fény erősödött. Éreztem a közelben a tea sárgadinnyés illatát. Honnan tudtam, hogy éppen az készült? Egyszerű. A sárga dinnyét bárhol felismerem. A kedvenc gyümölcsöm. Legyen az íz, illat vagy kinézet én tudom, hogy az. Felnyitottam nehéz pilláimat. Még mindig láttam a könny függönyt. Ezek szerint egész végig bőgtem. A szemeim megdagadtak tőle és alig láttam. Bele néztem a kék szemekbe, amelyek aggodalmasan figyeltek. - Igyál! - mondta még mindig félve. Segített felülni és a kezembe nyomta a bögrét. - Kérlek nyugodj meg! - ült le mellém. Bele kortyoltam az italba és az íze azonnal birtokba vette a nyelvem. Közben figyeltem a megmentőmet. Arany sárga haja és kék szemei bámulatba ejtőek voltak. Nem volt sem vékony, sem testes. Olyan igazi jó alakja volt. Lemertem volna fogadni, hogy a pólója alatt tökéletes izmai lapulnak, de nem időztem el a tanulmányozásával.
- Köszönöm. - suttogtam rekedten. Ismét ittam a teából, majd elbambultam az asztalt nézve.
- Mi történt? Miért sírsz? - nézett rám, hogy lássa reakcióm. Arcizmaim megfeszültek, majd rövid válaszommal megleptem.
- Összetörtek. - töröltem le az arcomról a könnyeket. Nem akartam már miatta búslakodni. Kicsit kínosan éreztem magam. Mit is mondhatnék neki? Hasam oldotta a helyzetet, amikor óriásit korgott.
- Gyere egyél! - húzott magával a konyhába. - Közben megtudhatom, hogyan is hívnak? - tolta elém a tálat, amin rántotta volt. Hálásan néztem rá.
- A nevem… - megakadtam. Hiszen az összes csatorna velünk volt tele. A nevemet megtudva talán soha nem hisz nekem.
- Tudod mit? Legyen titok a név. Én sem mondom meg az enyémet. Így nem is ismerjük egymást. Elmeséled, hogy pontosan mi is történt? - eresztett meg egy cinkos mosolyt. Tetszett ez a no name beszélgetés, ezért belementem.
- Az úgy kezdődött… - kezdtem el neki mesélni. Kihagytam a médiát és a többit, ami rá vezethette volna, hogy ki vagyok. - És akkor kiderült az igazság. Totál szét csúsztam, igaz? - félve emeltem a szemem rá. Ő bátorítóan elmosolyodott. Ekkor jutott el az agyamig, hogy kivel is voltam egész eddig. Sebastian Vettel segített és most ápolgatja a lelkem. Vajon mikor lett ilyen barátságos? Vagy mindig is az volt? Miért nem ismertem meg előbb? - És te miért vagy itt? Ha én bujkálni járok ide, akkor neked sem lehet sokkal jobb okod. - meg akartam ismerni. A szeme kissé fájdalmassá vált. Összerezzentem, ahogy elveszett a fény a kék szem párból. Talán nem kellet volna megkérdeznem, de én meséltem neki. Tegye meg ő is ezt!
- A barátnőmmel nem olyan régen szakítottunk. Igazából elhagyott egy másik férfiért. - fixírozta a padlót. Mikor végeztem az evéssel a nappaliba sétáltunk és leültünk a kanapéra. Beszélgetésünk egészen más témákra terelődött. Annyira közvetlen volt velem, hogy teljesen felszabadultam mellette.
- Az autók a mindened? Már vagy egy órája azokról beszélsz. - nevettem fel.
- Bocsi. Zavar? - kérdezte, de közben a feje vészesen közel került hozzám. Igyekeztem a szemébe nézni, de már bandzsítanom kellett volna. Gyorsan fordítottam egy aprócskát a fejemen, hogy legyen egy kis távolság.
- Nem zavar, de nem tudok róluk sokat. - mosolyogtam bocsánat kérő tekintetén. Lehet egy pasi ennyire aranyos, mint ő? Nem hinném! - Mond csak! Hogy csinálod ezt? - nem is vettem észre, hogy a kérdésemet hangosan kimondtam.
- Mit hogy csinálok? - értetlenkedett. Itt esett le, hogy nem csak gondoltam. Zavaromban egy kicsit elpirultam. Ritkán fordult elő velem. Csak Ő tudta elérni. Észre sem vettem, hogy míg Sebastiannal beszélgettem, egyszer sem gondoltam RÁ.
- Teljesen elterelted a figyelmem. Már órák óta nem is gondoltam arra ami történt velem mostanában. - húztam ki magam a csávából.
- Én csinálnám? Hiszen én sem gondoltam a múltamra már egy ideje. Szerintem ez a jó társaság titka. - a jó társaság? Vajon tényleg csak ennyi kellett volna eddig? Igaza lenne? Vagy csak én vagyok teljesen idióta, amiért ezen rágódom? Nem tudom, de a gondolataimat azonnal elfelejtettem a következő cselekedetétől. Hirtelen hozzám hajolt és ajkait az enyémekhez érintette. Nem tett többet. Kinyitottam a szemem és láttam, hogy engem figyel. Kezeim automatikusan siklottak a tarkójára és közelebb vontam magamhoz. Megcsókoltam úgy, ahogy még eddig senkit. Nem kellett neki sok idő, mire nyelvét a számba csúsztatta. Egyszerűen ellenállhatatlan volt. Minden ideg szálam kívánta őt. Nem értettem saját magamat. Eddig végig azon voltam, hogy állítólagos életem szerelmét elfelejtsem. Erre itt van Sebastian és én azonnal a karjaiba borulok. Egyik kezével az államat fogta, a másik közben fel-alá járkált a hátamon. Kirázott a hideg. Szorosabban vont magához és mindkét keze a derekamra siklott. Csókjaival szépen lassan elárasztotta az arcom, majd a nyakam. Akkor már biztos voltam benne, hogy őt akarom. Kezeit a pólóm alá tette. Óvatos volt minden érintése, amitől libabőrős lettem. A következő csókba belemosolygott. Tudta, hogy nem közömbös számomra. Megfogta a felsőm szélét és felfele húzta, amíg le nem tudta venni rólam. Csókokat most már nem csak a nyakamra kaptam, hanem a mellkasomra is. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy én is megszabadítsam a felsőjétől. Ekkor már a melltartómat kapcsolta ki. Nem siettük el a dolgokat. Jó ideig csak ültünk ott és csókoltuk egymást. A lényeg a másik kényeztetése volt. Az egyik pillanatban még mellettem ült, a másikban meg előttem állt. Szinte észre se vettem, annyira gyorsan cselekedett. Felkapott az ölébe. Fejét a homlokomhoz szorította és a hálószobába vitt. Gyengéden az ágyra rakott, majd újra megcsókolt. Hátrébb másztam és húztam magammal őt is. Hamarosan megszabadultunk minden ruhától. Felettem feküdt, de még mindig csak csókolgatott. Éreztem, hogy a lelkemet felépíti az öröm. A szívem lassan rendbe jött, mert ő gondoskodott róla. Mindketten zihálva vettük a levegőt, ahogy egyre jobban izgalomba jöttünk. Kezeivel ott cirógatott, ahol ért. Igyekeztem viszonozni a kedvességét. Nem kellett sok idő, hogy magáévá tegyen. Kezeimet a hátán tartottam és simogattam. Ez által éreztem, ahogy megfeszül minden izma. A gondolataimat immár az élvezet foglalta le. Nem tudtam és nem is akartam, hogy más eszembe jusson. Hol a csodálatos kék szemeket néztem, hol pedig meg-meg feszülő izmait. Szinte kábulatba estem tőle. Puha ujjai finoman simítottak végig combomon. Nyögéseimet képtelen voltam visszafojtani. Az orgazmushoz vezető út lassan elfogyott. Éreztem, hogy ő is kielégül és egy óriási sóhajjal vettem tudomásul, hogy már csak mellettem fekszik. Egyik kezével a derekamat ölelte továbbra is. Fejét a hajamba túrta és úgy lihegett. Mikor már rendeződni látszott a légzésünk még kaptam egy csókot. Nem kellett sok idő, hogy álomba merüljünk.
Éreztem, hogy hozzáér valami a hátamhoz. Csikizett, de semmi kedvem nem volt felkelni. Még aludtam volna. Majd ez a valami az orromat kezdte el piszkálni. A kezemet hirtelen felemeltem, de mire elértem volna, eltűnt. Lassan kinyitottam a szemem és a fény fájdalmasan hatolt a pupillámba. Hunyorogtam egy sort, mire leesett, hol is vagyok valójában. Átfordultam a másik oldalamra és abban a pillanatban a vállamon siklott végig az, ami eddig szekált. Én már csak egy kék szem párat láttam elbújva egy vörös rózsa mögött.
- Ez a tiéd! - mondta Sebastian és lerakta elém az ágyra. Az orromhoz emeltem és megszagoltam. Finom illata volt.
- Köszönöm. Honnan szedtél rózsát? - kérdőn néztem rá.
- Megoldottam. - vont vállat és elvigyorodott. Nem tudtam eldönteni, hogy az éjjeli dolgot hova kéne tennem. Ezzel a név nélküliséggel egy gond volt. Én nem tudnám távol tartani magam tőle ezek után. De ő egy jó fiú. Én meg vagyok a rossz. Legalább is a média szerint. Felálltam és magam köré csavartam a takarót. Sebin már volt egy gatya, így eléggé zavart, hogy én meztelen vagyok.
- Már úgy is láttalak ruha nélkül! - mért végig feltűnően. Ezzel kicsit megsértett. Azért, mert látott engem meztelenül, ne öltözzek fel? Sarkon fordultam és elindultam ki a szobából. - De, ha akarod Alice elfelejthetjük a találkozásunkat! - szólt utánam és felállt ő is. Lefagyva álltam az ajtó előtt.
- Honnan tudod a nevem? - fordultam felé. Érdekesen nézhettem, mert elnevette magát. De mikor látta, hogy nem vagyok vicces kedvemben, komolyra váltott.
- Én is látom az újságokat. Eleinte nem ismertelek fel, mert annak a nagyképű fazonnak a hírei nem érdekelnek, de amikor beszélgettünk rá döbbentem, hogy ki is vagy. - nézett le a padlóra. - Inkább bemutatkozom én is, jó? - emelte újra rám a tekintetét.
- Sebastian nem kell. - sóhajtottam és visszaültem az ágyra. Mellém telepedett.
- Akkor te is tudod ki vagyok? De miért nem szóltál? - suttogta mellettem.
- Én is csak később jöttem rá. Nem akartam semmit sem kifecsegni. - tettem védelmezőn a kezem magam elé. Köztudott, hogy az egész kapcsolatunk “titkait” az előző párommal én fecsegtem ki. Vagy is én elmondtam az igazat, mert állítása szerint békében váltunk el, de nagyon nem így volt.
- Nem is hittem, hogy a médiához fordulnál. Utálom a pletyka lapokat. Azt meg végképp, ha valaki hazudik nekik és másnak kell elvinnie a balhét. - mondta. Miáltal az általam felejteni szánt ember nyilatkozott. Mindenki azt rebesgette, hogy miattam mentünk szét, csak Ő annyira jó fej, hogy véd engem, ezek után is. Én meg szépen mindent elmeséltem egy megbízható lapnak. - Most mi legyen? - nézett rám. Találkozott a tekintetünk. - Én nem szeretném elfelejteni a történteket. Többet jelentett ez számomra. - fixírozta ismét a padlót.
- Én sem szeretném elfelejteni. - emeltem fel a fejét és megcsókoltam. Elhúzódva tőle, láttam a szemében a boldog csillogást. Hasonló lehetett az enyém is, mert most voltam tökéletesen boldog.
Talán még sem a halál, vagy a dili doki volt a megoldás. Talán tényleg csak az igazira vártam. Most már nem haragudtam RÁ, mert nélküle nem ismerhettem volna meg Sebastiant. Mindent megbeszéltünk. Egyszerűen hihetetlen volt, hogy pont ő, pont engem akar, de így volt. Nem kellett a mesékben hinném, mert benne éltem. Sebi tette ezt álommá és ő élesztett újra. Karjaiban mindig megtaláltam a nyugalmat és a boldogságot. Még sok év után is. Egyszer tán a gyermekeinknek mesélhetjük el a mi kapcsolatunkat, de addig is itt van a világ. Ezért érdemes a földön élni. Van aki mindig vigyáz rád, még ha te nem is veszed észre. Ott van a szívedben, de csak akkor fedezed fel, mennyire is szereted, amikor elveszíted. Vigyázz rá, mert a kincset más is szereti!

Véleményezést kérlek ne felejtsétek el!

3. rész Játszi könnyedséggel vágtam pofon

 Nagyon szépen köszönöm az előző részhez a kommenteket! Igazán nem húzom tovább. Itt a következő rész! Jó olvasást! Puszi!


A film további része szerencsétlenség nélkül lezajlott. Azonban a végére kicsi Cris elaludt, így Roni a kezében vitte ki. Már láttam Jennyn is, hogy nagyokat pislog, de még sokáig tartotta magát. Az autóban azonban ő sem bírta tovább. Hosszú szempillái édes álomra zárták szemét.
- Nem értelek. Miért viselkedsz ilyen furcsán? Teljesen más lettél a napokban. Megbántottalak? - kérdezett rá halkan Cris. Egy pillanatra lehunytam a szemem és elgondolkodtam a válaszon. Lassan nyitottam fel ismét és az arcára néztem. Szomorúnak tűnt, akár egy kis kutya, akit éppen akkor hagyott ott a gazdája. De láttam rajta, hogy nagyon gondolkozik azon, hogy mivel bánthatott meg.
- Nem tettél semmit. Nincs semmi bajom. - mondtam és megállt az autóval a házunk előtt. - Köszönöm, hogy elhoztál. Jó éjt! - néztem rá, majd kiszálltam az autóból. Velem egy időben ő is kiugrott és a lányomhoz lépett. Kivette az autóból az alvó kislányt. - Hagyd majd beviszem én! - mondtam, de csak megrázta a fejét. Kinyitottam az ajtót és egyenesen Jenna szobájába ment. Lefektette az ágyra, betakarta és az ajtóból még visszanézett rá. Lekapcsolta a villanyt, majd elindult felém. Nem ment el mellettem, ahogy vártam, hanem a szemembe nézett mélyen.
- Tudom, hogy baj van. Ne is próbáld meg tagadni! Ne kímélj! Máskor be sem áll a szád, de ma meg sem szólaltál. - közeledett felém. Nem tudtam arrébb állni, mert elzárta az utamat. Kezét a fejemnél a falnak támasztotta. Iszonyúan vonzott minden mozdulata, de most a dühöm felül kerekedett.
- Hogy mersz folyton nekem esni? Nincs semmi bajom. Hagyj végre békén ezzel! Ha nem vetted volna észre nincs kedvem beszélgetni. Mindenkivel előfordul. - emeltem meg kicsit a hangom, de nagyon vissza kellett magam fogni, hogy ne kiabáljak és ébresszem fel Jennat. - Most pedig jobb lesz, ha eltűnsz innen és ha észhez tértél szólj! - tettem hozzá. Crist láthatóan váratlanul érte a kitörésem. Hiszen soha nem beszéltem vele így. Hátrébb húzódott és távozott. A fürdőmbe mentem és lezuhanyoztam. Igyekeztem nem gondolni arra, ami történt, de képtelen voltam rá. Éjjel nehezen aludtam el és amikor sikerült, akkor is rettentő rémálmaim voltak. A legtöbben Crisnek baja esett és senki nem tudott neki segíteni, de volt olyan, hogy engem támadott meg egy hatalmas szörny és hiába menekültem. Ő elkapott és éppen amikor a szájába vett, felriadtam. Reggel nagyon nyúzott voltam, de az élet ment tovább és nekem a munkahelyemre kellett menni. Jennyt megint útközben kiraktam az óvodában.
Csak teltek a napok, hetek és Roni azóta nem keresett. Kezdtem elhinni, hogy tényleg megbántottam a viselkedésemmel, pedig nem állt szándékomban. Többször elgondolkoztam rajta, hogy felhívom, de az ötletet mindig elvetettem.
- Szia Am! Megjöttem! - kiabált be a szobámba Soph.
- Szia! Mindjárt kint leszek! - mondtam neki és még beletűztem egy csatot a hajamba, hogy éppen úgy álljon, ahogy akartam. Besétáltam a nappaliba és megálltam a kanapé mellett. Sophienak mutogatta Jenny a legújabb játékát. So felállt és végig mért.
- Nagyon dögösen nézel ki! - vigyorodott el. A szoknyám éppen a fenekem alá ért és szorosan tapadt a testemhez. A felsőm kicsit lazább volt. A vállaimnál egy-egy pánt fogta, de a könyökömtől folytatódott az ujja. A hátán keresztben csíkok voltak és éreztem a gyenge huzatot a házban.
- Köszönöm! Mindent ugyan úgy, ahogy eddig csináltál. És az ablakot, majd légy szíves csukd be. - mosolyogtam rá.
- Jó bulizást! - mondta.
- Kösz! - adtam puszit Jennanak. Majd kiléptem az ajtón és kezdődhetett az éjszaka.
A bárban már jelen volt pár barátom és amint melléjük értem már nyomták is a kezembe a piát.
- Mi ez? - néztem a srácokra.
- Csak egy kis kedv serkentő. - válaszolt Enrique. Beleszagoltam az italba és elhúztam a szám.
- Ez whisky! Igyátok meg! - adtam nekik a poharam. - Egy Bellinit! - intettem a pincérnek. Ő bólintott, majd elkezdte az alapanyagokat összekeverni. Hamarosan elém állt és egy poharat rakott elém.
- A Bellini koktél. - mondta, majd fizettem és távozott. Lassan fogyasztottam el az italt. Közben mellettem a srácok egyre jobban felpörögtek. Nekem sem kellett sok, de nem az alkohol miatt. Ennyitől azért nem rúgok be. Csak élveztem a többiek bohóckodását. Egyre több emberrel Táncoltam és sokszor megpróbáltak elcsábítani, de nem ittam annyit, hogy történjen is valami. Aztán egyik percről a másikra mellettem termett Cris.
- Táncolj velem! - mondta, de hallottam a hangján, hogy többet ivott a kelleténél. Nem igazán akartam vele ropni, de megragadta a kezem és nem engedett. Nem feltételeztem, hogy a fiúk nem segítettek volna, de nem volt ellenemre igazán Cris. A mozdulatai egyre jobban lázba hoztak. Hol a hátamat simogatta, hol a combomat. Igazán nem tudtam mi fog történni, de igyekeztem észnél maradni. Ő nem tudja mit tesz. Részeg. Mondogattam magamnak és ehhez mérten tartottam magam. Az éjjel hátra levő részében csak egymással táncoltunk. Roni többször is próbálkozott, de mindig időben észbe kaptam. Ugyan a viselkedésemből az volt leszűrhető, hogy részeg vagyok, mert ezt akartam elhitetni mindenkivel, de nem voltam az. Teljesen tiszta volt az agyam. Még akkor is mikor úgy döntöttem haza megyek. Ilyen még nem fordult elő vele. Nem kerültem más ágyába saját önszántamból.
- Én haza megyek! - öleltem meg Ronit és igyekeztem a részeget játszani. Meglepődve nézett rám.
- Itt hagysz? Ne már! Bulizni akarok! - mondta kicsit hisztisen. Totál leitta magát.
- Akkor bulizz! Én már eleget ittam azt hiszem! - nevettem el magam. - Már lassan nem tudok egyenesen menni, de shhhhh! - tettem az ujjam a szám elé és vigyorogtam, mint egy idióta.
- Akkor elkísérlek! Nehogy elvessz! - nevetett és elindultunk a kijárat felé. Azonban az ajtón kijőve még mindig a derekamat fogta. Megakadt a lába a küszöbben és majdnem pofára estünk. Mindketten fergeteges nevetésben törtünk ki. Nagyon nehezen jutottunk el a házamig. Nem voltunk messze. Maximum negyed óra, ha nem lett volna Roni annyira részeg. Esett kelt és nevetett. Haladni csak két lépésenként tudtunk. Az ajtóm előtt álltunk.
- Igyekezz nem összetörni magad az úton. - nevettem. - Nagyon béna vagy! - tettem hozzá.
- Tudom. Csak ezek a fránya csíkok lennének egyenesek az úton. - mondta és teljesen ellazította minden izmát. Én próbáltam megtartani, de nem voltam elég erős. Így mindketten a falmentén a földre csúsztunk. - Hoppá! - nevetett magán. Majd barna szemeit rám szegezte. Éreztem, hogy ismét elönt a vágy és elfordítottam egy kicsit a fejem. Ám Cris megfogta az állam és maga felé fordított. Először csak az orrát érintette az arcomhoz. Önkéntelenül lecsuktam a szemeimet és elvesztem leheletében. Ő ezt egy jelnek vette. Pláne részegen és ajkait az enyémekre zárta. Még mindig volt bennem annyi, hogy nem adtam magam oda teljesen, de egyik kezét az arcomra tette és ezzel elvesztettem a kontrolt. Ajkaim kicsit elnyíltak egymástól és nyelve utat tőrt a számba. Ajakai édes íze csak úgy vonzott és kezemet a hajába túrtam. Egyre szenvedélyesebben csókolt és keze megindult a pólóm alatt. Ekkor jöttem rá, hogy mit tettünk és elhúzódtam tőle. Összevont szemöldökkel nézett rám.
- Mindenki megkaphat, csak én nem? Tudod mennyire igazságtalan vagy? - nézett bosszúsan a szemembe. Ez hidegzuhanyként ért és a kezem lendítettem. Játszi könnyedséggel vágtam pofon. Felugrottam és könnyedén feltártam az ajtót. Beléptem a házba és még mielőtt Roni utánam jöhetett volna becsuktam. Egyenesen a fürdőt céloztam meg. A víz gyengéden zúdult a testemre. Le akartam mosni minden érintését, amit az este nekem ajándékozott. Egyszerűen nem bírtam volna elviselni, hogy vágyakozom az érintésére még ezek után is. Mikor a fürdőben végeztem az ágyamba feküdtem, de semmi áron sem jött álom a szememre. Folyton az a csók járt az eszemben. És az érintése. Mennyire puhák voltak az ujjai. Aztán eszembe jutott, hogy mit mondott és a kínlódás átváltozott méreggé. Egyszerűen nem hittem el, amit mondott. Lehet, hogy részeg volt, de akkor is. Egyszerűen lehetetlen. Beleütöttem az ágyamba és mérgelődtem tovább. Aznap reggel nagyon karikásak voltak a szemeim. Amikor a tükörbe néztem, megijedtem saját magamtól. Igyekeztem egy kis sminkkel rendbe hozni magam, de nem volt túl sok haszna.
- Jó reggelt! Hát te meg miért vagy már fent? Ilyenkor aludni szoktál. - nézett rám meglepetten Sophie. - Valami baj van? - kérdezte automatikusan. Szépen sorjában elmeséltem neki a dolgokat, hogy mióta vonzódom Crishez, hogy összevesztünk. És az egész éjjelt. Ő nyugodtan végig hallgatott. Tudtam, hogy bízhatok benne, hiszen nagyon jó barátnőm volt. Mindig megértett. Hamarosan Jenna is felkelt és hárman mentünk el az állatkertbe. Cris többször is próbált hívni, de nem vettem fel neki. Nem tudtam volna mit mondani neki.
- Anya nézd! Ott a maci! - mutatott Jen egy nagy barna folt felé.
- Igen. És milyen hangot ad a maci? - guggoltam le elé.
- Brumm brumm brumm! - utánozta aranyosan a félelmetes állatot.
- Nagyon ügyes vagy! - dicsértem meg és adtam neki egy puszit.
- Miáuuu! Miáuu! - kiabálta hangosan.
- Nincs itt cica. - néztem értetlenül rá.
- Ott! Nagy sárga cica! - nézett a hátam mögé. Még soha életében nem látott tigrist, de egyből tudta, hogy a macskákhoz köze van.
- Igazad van. Ő is nyávog, de ő egy tigris. Megnézzük közelebbről? - fogtam meg a kezét. Oda sétáltunk és az üvegnek nyomta a kezét. A tigris nem látott minket, így nem is zavarta a kíváncsi kislány. A sétánk közben igyekeztünk Sophieval minden állatot megmutatni, megnevezni. Nagyon érdekelték az élet különböző teremtményei.
- Gyertek együnk itt valamit! - mondtam és leültünk az egyik kis büfé padjára.
- Én megveszem az ennivalót. Mit szeretnétek? - ajánlotta So.
- A kisasszonynak egy hot dogot. Nekem pedig egy hamburgert. - adtam oda neki az árát. Majd elment és kikérte a kaját. Már majdnem megettük az egészet, amikor ismét csörgött a telefonom. Előhalásztam a táskámból. Láttam rajta Cris nevét, ezért kinyomtam és az asztalra helyeztem a készüléket.
- Fel sem veszed neki? - kérdezte Soph.
- Minek? Nem akarok vele beszélni. - jelentettem ki.
- De ezt viszont muszáj lenne. El kell simítanotok ezt az ügyet. Régen a legjobb barátok voltatok. - érvelt ellenem barátnőm.
- Elmondta a véleményét. - néztem a szemébe.
- Hiszen részeg volt! - védte meg a pasit.
- Részeg, nem részeg, kit érdekel? Tudom, hogy igaz. A részeg ember nem hülyeségeket beszél, hanem megmondja a teljes igazságot. Ő ezt gondolja. Miért kéne még erről beszélnünk? - húztam fel magam egy kicsit.
- Ki volt az anya? Ki bántott? Megverhetem? - kérdezte Jenny. Sophieval egyszerre tört ki belőlünk a nevetés.
- Senkit sem kell megverni. Rossz dolog a verekedés. - okítottam lányomat.
- Akkor téged miért bánthatnak? - kezdte újra a kérdés özönt.
- Nem vertek meg Jenna. Csak olyat mondtak nekem, ami nem tetszett. Ezért most nem szeretnék vele beszélgetni. - néztem közben Sora, hogy vegye a lapot, ez neki is szól.
- Most? Akkor később még beszélhetsz vele! - örült meg hirtelen az elrontott mondatom miatt.
- Én nem… - kezdtem, de közbe vágott.
- Á-á! Már nincs vissza út! Kimondtad! - állított le. Lehajtottam a fejem, mert igaza volt. Nem tudom visszaszívni a mondatom. A nap további részében otthon tévéztünk, mert a lányom már igencsak álmos volt. Már vagy a harmadik filmet kezdtük el, amikor megszólalt a csengő.
- Nézd csak! Már láttam, majd én is onnan nézem tovább. - szóltam közbe, amikor le akarta állítani Soph a videót. Az ajtóhoz ballagtam és kitártam szélesre. Nagyon meglepődtem.

Köszönöm!

Egy olyan eseménynek lettem szereplője, amit sosem hittem volna. Megkaptam a Kreatív blog díjat. :D Mondanom sem kell, hogy mennyire örültem neki. Igazán szívhez szólt. Szeretném megköszönni Andynak! Ha egyszer sok év múlva vissza nézem ezen oldalakat, majd mosolyogva gondolok rád, mert nekem adtad, ami a szívemnek elég nagy boldogság!  A két blognál a köszönet nyilvánítás nem ugyan az, de a blog írok megnevezése és a rólam írt gondolatok igen. Remélem még sok embernek jut ilyen öröm, mint nekem!
Még egyszer nagyon szépen köszönöm Andy. http://azletemblogja.blogspot.com/

Szabályok:

1.Köszönd meg a díjat annak akitől kaptad. (belinkelve a blogjukon)
2.Tedd ki a logót a blogodon!
3.Írj magadról 7 dolgot.
4. Add tovább 7 embernek. (ne felejtsd linkelni a blogjukon)
5. Hagyj megjegyzést náluk, hogy tudjanak a díjról.

7 dolog, ami rólam szól:
- Imádom beleélni magam a történetekbe, legyen szó másokéról, vagy a sajátomról.
- Mániákusan oda vagyok az állatokért. Főleg a kutyákért és a lovakért.
- Három kutyám és egy nyulam van. Kutyák: Fidó, Bogyó, Mancs ♥ Nyúl: Pocok (még csak 1 hónapos és 8 napos)
- Mindennap körülbelül egy órát foglalkozom Manccsal.
- Kedvtelésből túl idomítom Manit. (Legalább is mások szerint. Én nagyon élvezem, hogy sok parancsot teljesít.)
- Imádom a Jonas Brothers minden produkcióját. 
- Régen utáltam az angol, de kb. egy éve imádom és azóta figyelek arra, hogy többet tanuljak belőle.


Akiknek a díjat adom:
Lucy: http://csillogoarnyek.blogspot.com/
violet55: http://beautyandthebeastnickjstory.freeblog.hu/
Rose: http://spanyolalom.blogspot.com/
Ni: http://ellentetekvonzasaban-bylcs.blogspot.com/
Andy: http://justcatchmej.blogspot.com/
Brigi: http://brigi-deslom.blogspot.com/
Gooffy: http://gooffyfanfic.blogspot.com/

2. rész De el-el mosolyodtam, amikor meghallottam vidám hangját a mellettem ülő pasinak.

Kimondhatatlanul örülök a kedves szavaknak, amiket írtatok. :D Nem is tudjátok elképzelni hány boldog pillanatot szereztetek nekem. (Ez most olyan volt, mintha egy díjat nyertem volna, bár én mindig így érzek, amikor egy-egy komment kerül a történethez.) Igyekszem minél hamarabb hozni a részeket, de nálam ez mindig necces. Remélem azért még olvassátok és kapk még egy pár kedves szót, ami miatt szívesen folytatom, majd ezt a történetet. Egyelőre nagyon rá vagyok állva, de nem szeretnék nyulfarknyi részekkel jönni, ezért inkább később hozom és utána rakom fel. Ennyit inkább a kis monológról, hiszen senkit sem ez érdekel. Sok ölelés és puszi az olvasóknak! :D

Körülbelül húsz perc kellett Crisnek, hogy oda érjen hozzám. Már nem kopogtatott, vagy nyomkodta a csengőt. Úgy jött be, mintha otthon lenne. Nem furcsálltam még én unszoltam, hogy érezze magát otthon. Vetettem rá egy lesajnáló pillantást.
- Nem akarok a gyerek előtt veszekedni. Bocsáss meg és kész. - emelte fel a kezét és barátságosan elmosolyodott. Ő soha nem tudta meg, hogy miért lettem ilyen. Nem is akartam elmondani.
- Rendben. Én is sajnálom amit mondtam. - megöleltük egymást. Nyomott egy puszit az arcomra és elindult a kijárat felé.
- Majd találkozunk valamikor! Addig is jók legyetek. - mondta és kifele adott egy puszit a lányomnak.
- Jenny mit csináljunk ma? - kérdeztem a kislányt.
- Éhes vagyok! - kiáltott fel.
- Rendben! Mit szeretnél enni? - néztem meleg barna szemeibe.
- Kakaót vajas kenyérrel! - rajongott az ötletért.
- Irány kezet mosni! - mondtam neki és míg ő a mosdóba szaladt én elkészítettem neki a vacsorát. Két év telt el azóta a nap óta. És lányom egyetlen percét sem untam. Nagyon okos volt, de sokszor rosszalkodott. Csendben megvacsoráztunk, majd megfürdettem és lefeküdtünk aludni. Még egy ideig ott motoszkált az agyamban, hogy vajon Cris már megint milyen lányt talált, de viszonylag hamar elaludtam.
Másnap már mennem kellett dolgozni, így reggel korán keltem. Megittam a reggeli teámat és jobb kedvvel csoszogtam Jenna szobájába.
- Pici lány! Ébresztő! - simogattam meg az arcát. Kinyitotta szép szemeit, majd jobban magára húzva a takarót teljesen eltűnt. - Ki az ágyból királylány! - igyekeztem felvidítani. Úgy tűnik megint rossz napja van, mert nem jött elő a takaró alól. - Én nem fogok várni rád. - mondtam és kihúztam a takaró alól. A gyerkőc sírásban tört ki és toporzékolt, mikor felállítottam az ágyon.
- Nem megyek sehova! Itthon maradok! - hisztizett nekem.
- Senki sem lesz itthon. Egyedül meg nem maradhatsz. Sietnünk kell. - mondtam még mindig nyugodtan. Az már biztos, hogy nem rám hasonlít. Én mindig inkább előbb fent voltam, mint ahogy ébresztettek.
- Én itthon leszek! Engedj el! Maradok! - mondogatta tovább és rángatta a kezét. Tudtam, hogy az egész csak a hisztizés miatt van, mert könnyedén kihúzhatta volna a kezét az enyémből, ha akarja. Megfogtam a hóna alatt és felemeltem.
- Hagyd abba a hisztizést vagy fürdesz először. - mondtam neki kicsit szigorúbban. Még ez sem hatott így besiettem vele a fürdőbe és a zuhanykabinba raktam. Azonnal átváltott megszeppentre és abbahagyta a sírást. Nagy szemekkel nézett rám.
- Sajnálom anyu! - nézett rám és megölelt.
- Én is sajnálom. - öleltem vissza és ölbe vettem. Elindultam a konyha felé, ahol már várta a teája. - Mit szeretnél enni hozzá? - kérdeztem, mintha mi sem történt volna.
- Lekváros zsemlét. - mondta még kicsit rekedtes hangon. - Sietünk? Nézünk délután kiskutyát? - vigyorgott rám vajas pofival.
- Mondtam, hogy nem lesz kutyánk. Nincs rá sem időm, sem pénzem. Igen sietünk. Irány a fürdő mosakodj meg és öltözz fel. A ruhád a széken. - szóltam még utána, mert leugrott a földre és rohanni kezdett.
- Anyu! Hogy kell ezt felvenni? - kiabált ki kétségbe esve. Bementem utána és a felső elég rémesen állt rajta. A nyaki lyukban volt az egyik keze, a másik rendesen és a pólóban eltűnt a feje. Nem talált újabb lyukat a fejének. Elmosolyodtam és segítettem neki. Ezek után gyorsan felöltöztettem és már mentünk is az autóval. Az óvodában hamar elfelejtette, hogy ott voltam, mert egyből a barátaihoz ment. Én meg sietve indultam újra útnak. A munkahelyemre pár perc késéssel értem oda.
- Elnézést, de Jenna megint hisztizett. - néztem bocsánat kérően Max-re. - Egyébként jó reggelt! - próbáltam gyorsan lezárni ezt az ügyet.
- Semmi baj. Itt van ez az adag papír. Rendezze mindet a helyére. Később Bob aláírni valót hoz. Olvasd el és keress benne hibákat. Ha nincs akkor küldd be hozzám és aláírom, ha van akkor add vissza Bobnak. - adta ki az utasítást. Oda mentem a helyemhez a nagy kupaccal és elkezdtem külön válogatni őket. Amikor végeztem neki álltam a többi dolognak, amit kiosztott rám. Később minden fele futkostam papírokkal és nagyon kimerültem a nap végére. Négy órakor mentem a lányomért. Boldogan ugrott a nyakamba és mesélte el a napját hazáig.
- Anya holnap elmegyünk kutyát nézni? - hozta megint fel. Az egyik ovis társa mesélte neki, hogy kapott kiskutyát és azóta ő is azt szeretne. Nem tudok semmit sem mondani neki, amitől elmenne a kedve. Meg kellene vele értetnem, hogy ezt most nem lehet, de annyira akaratos. Kezdek egyre jobban rájönni, hogy ez a gyerek csak az állatok szeretetét örökölte tőlem.
- Légy szíves ne kezdjük ezt megint. Már megmondtam, hogy nem lehet kutyánk. - szóltam rá egy kicsit erősebb hangnemben, mint akartam. Szemecskéiben könny csillogott. - Sajnálom kicsim, de nem lehet kutyusunk. Értsd meg! - lágyítottam el a hangom és egyik kezemmel letöröltem az éppen kigördülő könnycseppet. Megsimogattam az arcát és egyből nyugodtabb lett.
- Rendben anyu. - mondta kicsit még rekedt hangon. Mikor haza értünk csörgött a telefonom.
- Halló? - kérdeztem egyből, mert a szám rejtve volt.
- Szia! Cris vagyok. Ma elmegyünk Cris-szel moziba. Nem jöttök velünk? Én fizetem. - tette hozzá, mert ismerte az anygi helyzetem.
- Nem tudom. Nem akarom, hogy rám költsd a pénzed. - húztam a szám. Jobban örültem neki, ha magam oldhatom meg, de sokszor komoly problémákat okozott egy mozi is.
- Ez nem egy szívesség. Cris minden áron akarja, hogy gyertek. Én is örülnék nektek. - éreztem a hangsúlyán, hogy mosolyog.
- Legyen. Elmegyünk. Mit nézünk? - egyeztem bele nagy nehezen.
- Még nem tudom, majd ott kitalálja a két pici. Egy óra múlva ott vagyok. - mondta és kinyomta a telefont.
- Jenny! Van kedved moziba menni? - kérdeztem a kislányt, de már tudtam a válaszát.
- Mozi, mozi, mozi! - kiabálta és futott felém. Sajnos az egyik kanyar nem éppen úgy sikerült neki és elcsúszott. Egyből ugrottam hozzá, de felállt és nagy mosollyal a száján konstatálta, hogy mennyire megijedtem. - Nem fájt! - vigyorgott rám.
- Örülök neki. - húztam számat mosolyra. Eszméletlen egy lány volt.
- Hozhatom a plüss kutyám? - mutatott a kezében szorongatott állatra.
- Feladom. Hozd! Legalább nem fél itthon egyedül. - emeltem fel és adtam az arcára egy puszit. Belekapaszkodott a nyakamba és nem engedett el. - Jenny így fájni fog a nyakam. Azt szeretnéd? - szinte könyörögtem neki, de nem hatott. Továbbra sem eresztett. Bementem a hálószobámba és kerestem ruhát, amibe átöltözhetek. - Legalább addig engedj el, amíg átöltözöm. Utána a nyakamba mászhatsz. - ajánlottam alkut. Szerencsére készséggel elfogadta. Leült az ágyra és onnan nézte, ahogy készülődöm. Akaratomon kívül jobban kiöltöztem. Valahogy jobban akartam kinézni. Nem voltam túl elegáns, de nem a megszokott farmer pólóval. Mikor Jenna átkulcsolta a kezét a nyakamon hátulról, akkor szólalt meg a csengő. A kezeit fogtam meg a lánynak és a lábai csak lógta lefele. Kinyitottam az ajtót és Crisék álltak ott. Cris a jól megszokott eleganciájával totálisan le tudott nyűgözni. A márkás ruhák nagyon jól álltak neki. Mindig tudta, hogy mit kell felvennie. Egy pillanatra elállt a lélegzetem, de azonnal átfutott az agyamon. Mit művelek én? Ő a legjobb barátom.
- Sziasztok! Gyertek beljebb, mert még a királylányt nem tudtam rá venni egy átöltözésre. - néztem a fia kezét fogó Ronaldora. Gyorsan a lányom szobájába mentem és sikeresen az ágyra tettem. Elővettem egy tiszta ruhát neki és ráadtam. Cris autójával mentünk. A két gyerek ült hátul egy-egy gyerekülésben, míg én az anyós ülésen foglaltam helyet. A tájat pásztáztam, de amikor megláttam a szemem sarkából, hogy Cris a kezét a sebességváltóra tette, figyeltem a mozdulatot. Nem látványosan, hanem továbbra is csak a látóterem legszéléből szuggeráltam. Cris megvette az összes jegyet és beültünk. A gyerekek nem nagyon gondolkoztak azon, hogy ki hol ül. Egyből leültek egymás mellé. Így én kerültem a legszélére és Cristiano a fia mellett foglalt helyet. Mindenki kapott kólát és popcornt. Jenna és Cris egyből a kivetítőre tapadt, bár azon még nem ment semmi.
- Nagyon csöndes vagy ma. Mi történt? - nézett rám Roni.
- Semmi lényeges. Csak elfáradtam. - vágtam ki magam. Valahogy kezdtem kicsit kényelmetlenül érezni magam mellette.
- Csinos vagy. - jegyezte meg, enyhén végig mérve rajtam. Nem voltam pirulós fajta, de most igencsak vörösödtem.
- Köszönöm. - fixíroztam a padlót. Ekkor sötétedett a helyiség és a mese előtti bemutatók kezdődtek el.
- Anyu ugye jó lesz? - nézett át a két fiú előtt, hogy biztos halljam.
- Nagyon jó lesz. De maradj csendben. Mindjárt kezdődik. - intettem le, mert néha képes beszélgetni és ezzel zavarná a többieket. Az össze fény kihunyt a teremben és immár a mesék világába csöppentünk. Jenny azonnal előre fordult és már nem is érdekelte, hogy én mit mondok, vagy hogy mondanék-e valamit. A kicsi Cris beleszürcsölt az italába, mire kapott egy rosszalló nézést az apjától, de a továbbiakban csak a filmre figyelt. Az én agyamban meg csak az járt, hogy itt van mellettem Roni, sötét van és nem érhetek hozzá egy újjal sem, mert a legjobb barátom. Egész idő alatt a szemem sarkából láttam a mozdulatait és memorizáltam őket. Ennyire közelről még éreztem a parfümje illatát és kezdtem belefeledkezni. A viccesebb részeknél édesen felnevetett, hogy a fiától ne kapjon szúrós pillantásokat, hogy nem értékeli a választott történet lényegét. Én nem voltam a gyerekek közelében így nem kellett eljátszanom, hogy mennyire vicces, amikor a kis vonat nem bírt lenyugodni és a rakomány fele a földre borult. De el-el mosolyodtam, amikor meghallottam vidám hangját a mellettem ülő pasinak. Egyszerűen levakarhatatlan volt az arcomról a vigyor, amikor fia hajával kezdett játszani. Persze a kisfiúnak nem tetszett és folyton lökődte az apja kezét, aki csak azért sem hagyta abba. A lelkemnek nagyon jól esett, hogy most itt lehetek mellette. De ez egyben átok is, mert egyszer véget ér a film és akkor nekem el kell távolodnom tőle és még csak nem is érhetek hozzá. Már elzsibbadt a bal kezem,a min eddig támaszkodtam, hogy minél távolabb legyek Ronitól, ezért a jobb oldali karfára tettem a kezem. Ezzel elértem azt, hogy véletlenül hozzá ért a vállam az övéhez. Úgy kapta a fejét felém, mintha áramütés érte volna.
- Bocs. - mondtam és úgy tettem, mintha annyira lefoglalna a mese. Kicsit összeráncolta a homlokát, majd újra a kivetített képre koncentrált. Az illata még gyorsabban és nagyobb mennyiségben érte el az orromat. Nem akartam érezni, ezért egyre kevesebb levegőt szívtam be és lehetőleg gyorsan, hogy időm se legyen felfogni, hogy milyen. Ezzel elkövettem azt a hibát, hogy az agyam nem jutott elég oxigénhez és szédülni kezdtem. Villám gyorsan támasztottam a fejem a kezemre, ezzel még közelebb kerülve Crishez és elnyomtam egy ásítást. Igyekeztem sajgó lelkem ellenére normálisan levegőt venni, nehogy rosszul legyek.
- Nem is eszel és iszol? Máskor mindig elfogyasztod. - nézett rám aggodva és félelmetesen közel került az arca az enyémhez. Éreztem minden levegő vételét. Láttam magam előtt hívogató ajkait. Kezdett eluralkodni rajtam a vágy.
- Hoppá! - mondta Jenny egy csattanás után. Ronival egyszerre akartunk oda fordulni, aminek az lett a vége, hogy jól összefejeltünk. Én meg ráharaptam az ajkamra és vérezni kezdett. Nem ez volt a legnagyobb bajom. Ki kellett derítenem, hogy mi történt.
- Mit csináltál? - kérdeztem a lányomat. Ő megdöbbenve és félve nézett rám.
- Én csak inni akartam. - kezdett megtelni könnyel a szeme. Ott állt a szék előtt ijedtében és engem nézett a nagy barna szemeivel és már majdnem sírt. A ruháján egy óriási barna folt volt. Ment a szeméhez. - Ne bőgj! A ruhádat ki lehet mosni. - mondtam neki kedvesen.
- És kapsz egy új kólát. Rendben? - tette hozzá Roni és már állt is fel, hogy ki megy a kislánnyal újabb adag italért.
- Hagyd majd én veszek neki. Az előzőt is te vetted. - állítottam meg és kivezettem a lányom. Nem tudom elmondani mennyire hálás vagyok most a lányomnak. Egy totális baromságot állított le. Majdnem megcsókoltam a legjobb barátomat. Nem vagyok normális, de szerencsém volt.
- Szia! Kaphatunk egy másik adag kólát és esetleg egy papírzsebit? - mentem oda a pultos lányhoz.
- Persze! Tessék. - nyomta egyből a kezembe a zsebkendőt. Amíg ő töltött egy másik poharat én gyors iramban letöröltem egy kicsit a ruháját. A folt kisebb nem lett, de legalább nem volt annyira vizes a pólója. - És itt a kóla. Tessék kishölgy és jobban vigyázz rá! - mosolygott rá a lány. Jenny azonnal eltűnt a hajam mögött. Felálltam és kifizettem az italt. Közben a lányom a lábam mögött bujkált. Mindig így viselkedett idegenekkel.
- Köszönöm. - mondtam még a lánynak és vissza sétáltunk a terembe.