2. rész De el-el mosolyodtam, amikor meghallottam vidám hangját a mellettem ülő pasinak.

Kimondhatatlanul örülök a kedves szavaknak, amiket írtatok. :D Nem is tudjátok elképzelni hány boldog pillanatot szereztetek nekem. (Ez most olyan volt, mintha egy díjat nyertem volna, bár én mindig így érzek, amikor egy-egy komment kerül a történethez.) Igyekszem minél hamarabb hozni a részeket, de nálam ez mindig necces. Remélem azért még olvassátok és kapk még egy pár kedves szót, ami miatt szívesen folytatom, majd ezt a történetet. Egyelőre nagyon rá vagyok állva, de nem szeretnék nyulfarknyi részekkel jönni, ezért inkább később hozom és utána rakom fel. Ennyit inkább a kis monológról, hiszen senkit sem ez érdekel. Sok ölelés és puszi az olvasóknak! :D

Körülbelül húsz perc kellett Crisnek, hogy oda érjen hozzám. Már nem kopogtatott, vagy nyomkodta a csengőt. Úgy jött be, mintha otthon lenne. Nem furcsálltam még én unszoltam, hogy érezze magát otthon. Vetettem rá egy lesajnáló pillantást.
- Nem akarok a gyerek előtt veszekedni. Bocsáss meg és kész. - emelte fel a kezét és barátságosan elmosolyodott. Ő soha nem tudta meg, hogy miért lettem ilyen. Nem is akartam elmondani.
- Rendben. Én is sajnálom amit mondtam. - megöleltük egymást. Nyomott egy puszit az arcomra és elindult a kijárat felé.
- Majd találkozunk valamikor! Addig is jók legyetek. - mondta és kifele adott egy puszit a lányomnak.
- Jenny mit csináljunk ma? - kérdeztem a kislányt.
- Éhes vagyok! - kiáltott fel.
- Rendben! Mit szeretnél enni? - néztem meleg barna szemeibe.
- Kakaót vajas kenyérrel! - rajongott az ötletért.
- Irány kezet mosni! - mondtam neki és míg ő a mosdóba szaladt én elkészítettem neki a vacsorát. Két év telt el azóta a nap óta. És lányom egyetlen percét sem untam. Nagyon okos volt, de sokszor rosszalkodott. Csendben megvacsoráztunk, majd megfürdettem és lefeküdtünk aludni. Még egy ideig ott motoszkált az agyamban, hogy vajon Cris már megint milyen lányt talált, de viszonylag hamar elaludtam.
Másnap már mennem kellett dolgozni, így reggel korán keltem. Megittam a reggeli teámat és jobb kedvvel csoszogtam Jenna szobájába.
- Pici lány! Ébresztő! - simogattam meg az arcát. Kinyitotta szép szemeit, majd jobban magára húzva a takarót teljesen eltűnt. - Ki az ágyból királylány! - igyekeztem felvidítani. Úgy tűnik megint rossz napja van, mert nem jött elő a takaró alól. - Én nem fogok várni rád. - mondtam és kihúztam a takaró alól. A gyerkőc sírásban tört ki és toporzékolt, mikor felállítottam az ágyon.
- Nem megyek sehova! Itthon maradok! - hisztizett nekem.
- Senki sem lesz itthon. Egyedül meg nem maradhatsz. Sietnünk kell. - mondtam még mindig nyugodtan. Az már biztos, hogy nem rám hasonlít. Én mindig inkább előbb fent voltam, mint ahogy ébresztettek.
- Én itthon leszek! Engedj el! Maradok! - mondogatta tovább és rángatta a kezét. Tudtam, hogy az egész csak a hisztizés miatt van, mert könnyedén kihúzhatta volna a kezét az enyémből, ha akarja. Megfogtam a hóna alatt és felemeltem.
- Hagyd abba a hisztizést vagy fürdesz először. - mondtam neki kicsit szigorúbban. Még ez sem hatott így besiettem vele a fürdőbe és a zuhanykabinba raktam. Azonnal átváltott megszeppentre és abbahagyta a sírást. Nagy szemekkel nézett rám.
- Sajnálom anyu! - nézett rám és megölelt.
- Én is sajnálom. - öleltem vissza és ölbe vettem. Elindultam a konyha felé, ahol már várta a teája. - Mit szeretnél enni hozzá? - kérdeztem, mintha mi sem történt volna.
- Lekváros zsemlét. - mondta még kicsit rekedtes hangon. - Sietünk? Nézünk délután kiskutyát? - vigyorgott rám vajas pofival.
- Mondtam, hogy nem lesz kutyánk. Nincs rá sem időm, sem pénzem. Igen sietünk. Irány a fürdő mosakodj meg és öltözz fel. A ruhád a széken. - szóltam még utána, mert leugrott a földre és rohanni kezdett.
- Anyu! Hogy kell ezt felvenni? - kiabált ki kétségbe esve. Bementem utána és a felső elég rémesen állt rajta. A nyaki lyukban volt az egyik keze, a másik rendesen és a pólóban eltűnt a feje. Nem talált újabb lyukat a fejének. Elmosolyodtam és segítettem neki. Ezek után gyorsan felöltöztettem és már mentünk is az autóval. Az óvodában hamar elfelejtette, hogy ott voltam, mert egyből a barátaihoz ment. Én meg sietve indultam újra útnak. A munkahelyemre pár perc késéssel értem oda.
- Elnézést, de Jenna megint hisztizett. - néztem bocsánat kérően Max-re. - Egyébként jó reggelt! - próbáltam gyorsan lezárni ezt az ügyet.
- Semmi baj. Itt van ez az adag papír. Rendezze mindet a helyére. Később Bob aláírni valót hoz. Olvasd el és keress benne hibákat. Ha nincs akkor küldd be hozzám és aláírom, ha van akkor add vissza Bobnak. - adta ki az utasítást. Oda mentem a helyemhez a nagy kupaccal és elkezdtem külön válogatni őket. Amikor végeztem neki álltam a többi dolognak, amit kiosztott rám. Később minden fele futkostam papírokkal és nagyon kimerültem a nap végére. Négy órakor mentem a lányomért. Boldogan ugrott a nyakamba és mesélte el a napját hazáig.
- Anya holnap elmegyünk kutyát nézni? - hozta megint fel. Az egyik ovis társa mesélte neki, hogy kapott kiskutyát és azóta ő is azt szeretne. Nem tudok semmit sem mondani neki, amitől elmenne a kedve. Meg kellene vele értetnem, hogy ezt most nem lehet, de annyira akaratos. Kezdek egyre jobban rájönni, hogy ez a gyerek csak az állatok szeretetét örökölte tőlem.
- Légy szíves ne kezdjük ezt megint. Már megmondtam, hogy nem lehet kutyánk. - szóltam rá egy kicsit erősebb hangnemben, mint akartam. Szemecskéiben könny csillogott. - Sajnálom kicsim, de nem lehet kutyusunk. Értsd meg! - lágyítottam el a hangom és egyik kezemmel letöröltem az éppen kigördülő könnycseppet. Megsimogattam az arcát és egyből nyugodtabb lett.
- Rendben anyu. - mondta kicsit még rekedt hangon. Mikor haza értünk csörgött a telefonom.
- Halló? - kérdeztem egyből, mert a szám rejtve volt.
- Szia! Cris vagyok. Ma elmegyünk Cris-szel moziba. Nem jöttök velünk? Én fizetem. - tette hozzá, mert ismerte az anygi helyzetem.
- Nem tudom. Nem akarom, hogy rám költsd a pénzed. - húztam a szám. Jobban örültem neki, ha magam oldhatom meg, de sokszor komoly problémákat okozott egy mozi is.
- Ez nem egy szívesség. Cris minden áron akarja, hogy gyertek. Én is örülnék nektek. - éreztem a hangsúlyán, hogy mosolyog.
- Legyen. Elmegyünk. Mit nézünk? - egyeztem bele nagy nehezen.
- Még nem tudom, majd ott kitalálja a két pici. Egy óra múlva ott vagyok. - mondta és kinyomta a telefont.
- Jenny! Van kedved moziba menni? - kérdeztem a kislányt, de már tudtam a válaszát.
- Mozi, mozi, mozi! - kiabálta és futott felém. Sajnos az egyik kanyar nem éppen úgy sikerült neki és elcsúszott. Egyből ugrottam hozzá, de felállt és nagy mosollyal a száján konstatálta, hogy mennyire megijedtem. - Nem fájt! - vigyorgott rám.
- Örülök neki. - húztam számat mosolyra. Eszméletlen egy lány volt.
- Hozhatom a plüss kutyám? - mutatott a kezében szorongatott állatra.
- Feladom. Hozd! Legalább nem fél itthon egyedül. - emeltem fel és adtam az arcára egy puszit. Belekapaszkodott a nyakamba és nem engedett el. - Jenny így fájni fog a nyakam. Azt szeretnéd? - szinte könyörögtem neki, de nem hatott. Továbbra sem eresztett. Bementem a hálószobámba és kerestem ruhát, amibe átöltözhetek. - Legalább addig engedj el, amíg átöltözöm. Utána a nyakamba mászhatsz. - ajánlottam alkut. Szerencsére készséggel elfogadta. Leült az ágyra és onnan nézte, ahogy készülődöm. Akaratomon kívül jobban kiöltöztem. Valahogy jobban akartam kinézni. Nem voltam túl elegáns, de nem a megszokott farmer pólóval. Mikor Jenna átkulcsolta a kezét a nyakamon hátulról, akkor szólalt meg a csengő. A kezeit fogtam meg a lánynak és a lábai csak lógta lefele. Kinyitottam az ajtót és Crisék álltak ott. Cris a jól megszokott eleganciájával totálisan le tudott nyűgözni. A márkás ruhák nagyon jól álltak neki. Mindig tudta, hogy mit kell felvennie. Egy pillanatra elállt a lélegzetem, de azonnal átfutott az agyamon. Mit művelek én? Ő a legjobb barátom.
- Sziasztok! Gyertek beljebb, mert még a királylányt nem tudtam rá venni egy átöltözésre. - néztem a fia kezét fogó Ronaldora. Gyorsan a lányom szobájába mentem és sikeresen az ágyra tettem. Elővettem egy tiszta ruhát neki és ráadtam. Cris autójával mentünk. A két gyerek ült hátul egy-egy gyerekülésben, míg én az anyós ülésen foglaltam helyet. A tájat pásztáztam, de amikor megláttam a szemem sarkából, hogy Cris a kezét a sebességváltóra tette, figyeltem a mozdulatot. Nem látványosan, hanem továbbra is csak a látóterem legszéléből szuggeráltam. Cris megvette az összes jegyet és beültünk. A gyerekek nem nagyon gondolkoztak azon, hogy ki hol ül. Egyből leültek egymás mellé. Így én kerültem a legszélére és Cristiano a fia mellett foglalt helyet. Mindenki kapott kólát és popcornt. Jenna és Cris egyből a kivetítőre tapadt, bár azon még nem ment semmi.
- Nagyon csöndes vagy ma. Mi történt? - nézett rám Roni.
- Semmi lényeges. Csak elfáradtam. - vágtam ki magam. Valahogy kezdtem kicsit kényelmetlenül érezni magam mellette.
- Csinos vagy. - jegyezte meg, enyhén végig mérve rajtam. Nem voltam pirulós fajta, de most igencsak vörösödtem.
- Köszönöm. - fixíroztam a padlót. Ekkor sötétedett a helyiség és a mese előtti bemutatók kezdődtek el.
- Anyu ugye jó lesz? - nézett át a két fiú előtt, hogy biztos halljam.
- Nagyon jó lesz. De maradj csendben. Mindjárt kezdődik. - intettem le, mert néha képes beszélgetni és ezzel zavarná a többieket. Az össze fény kihunyt a teremben és immár a mesék világába csöppentünk. Jenny azonnal előre fordult és már nem is érdekelte, hogy én mit mondok, vagy hogy mondanék-e valamit. A kicsi Cris beleszürcsölt az italába, mire kapott egy rosszalló nézést az apjától, de a továbbiakban csak a filmre figyelt. Az én agyamban meg csak az járt, hogy itt van mellettem Roni, sötét van és nem érhetek hozzá egy újjal sem, mert a legjobb barátom. Egész idő alatt a szemem sarkából láttam a mozdulatait és memorizáltam őket. Ennyire közelről még éreztem a parfümje illatát és kezdtem belefeledkezni. A viccesebb részeknél édesen felnevetett, hogy a fiától ne kapjon szúrós pillantásokat, hogy nem értékeli a választott történet lényegét. Én nem voltam a gyerekek közelében így nem kellett eljátszanom, hogy mennyire vicces, amikor a kis vonat nem bírt lenyugodni és a rakomány fele a földre borult. De el-el mosolyodtam, amikor meghallottam vidám hangját a mellettem ülő pasinak. Egyszerűen levakarhatatlan volt az arcomról a vigyor, amikor fia hajával kezdett játszani. Persze a kisfiúnak nem tetszett és folyton lökődte az apja kezét, aki csak azért sem hagyta abba. A lelkemnek nagyon jól esett, hogy most itt lehetek mellette. De ez egyben átok is, mert egyszer véget ér a film és akkor nekem el kell távolodnom tőle és még csak nem is érhetek hozzá. Már elzsibbadt a bal kezem,a min eddig támaszkodtam, hogy minél távolabb legyek Ronitól, ezért a jobb oldali karfára tettem a kezem. Ezzel elértem azt, hogy véletlenül hozzá ért a vállam az övéhez. Úgy kapta a fejét felém, mintha áramütés érte volna.
- Bocs. - mondtam és úgy tettem, mintha annyira lefoglalna a mese. Kicsit összeráncolta a homlokát, majd újra a kivetített képre koncentrált. Az illata még gyorsabban és nagyobb mennyiségben érte el az orromat. Nem akartam érezni, ezért egyre kevesebb levegőt szívtam be és lehetőleg gyorsan, hogy időm se legyen felfogni, hogy milyen. Ezzel elkövettem azt a hibát, hogy az agyam nem jutott elég oxigénhez és szédülni kezdtem. Villám gyorsan támasztottam a fejem a kezemre, ezzel még közelebb kerülve Crishez és elnyomtam egy ásítást. Igyekeztem sajgó lelkem ellenére normálisan levegőt venni, nehogy rosszul legyek.
- Nem is eszel és iszol? Máskor mindig elfogyasztod. - nézett rám aggodva és félelmetesen közel került az arca az enyémhez. Éreztem minden levegő vételét. Láttam magam előtt hívogató ajkait. Kezdett eluralkodni rajtam a vágy.
- Hoppá! - mondta Jenny egy csattanás után. Ronival egyszerre akartunk oda fordulni, aminek az lett a vége, hogy jól összefejeltünk. Én meg ráharaptam az ajkamra és vérezni kezdett. Nem ez volt a legnagyobb bajom. Ki kellett derítenem, hogy mi történt.
- Mit csináltál? - kérdeztem a lányomat. Ő megdöbbenve és félve nézett rám.
- Én csak inni akartam. - kezdett megtelni könnyel a szeme. Ott állt a szék előtt ijedtében és engem nézett a nagy barna szemeivel és már majdnem sírt. A ruháján egy óriási barna folt volt. Ment a szeméhez. - Ne bőgj! A ruhádat ki lehet mosni. - mondtam neki kedvesen.
- És kapsz egy új kólát. Rendben? - tette hozzá Roni és már állt is fel, hogy ki megy a kislánnyal újabb adag italért.
- Hagyd majd én veszek neki. Az előzőt is te vetted. - állítottam meg és kivezettem a lányom. Nem tudom elmondani mennyire hálás vagyok most a lányomnak. Egy totális baromságot állított le. Majdnem megcsókoltam a legjobb barátomat. Nem vagyok normális, de szerencsém volt.
- Szia! Kaphatunk egy másik adag kólát és esetleg egy papírzsebit? - mentem oda a pultos lányhoz.
- Persze! Tessék. - nyomta egyből a kezembe a zsebkendőt. Amíg ő töltött egy másik poharat én gyors iramban letöröltem egy kicsit a ruháját. A folt kisebb nem lett, de legalább nem volt annyira vizes a pólója. - És itt a kóla. Tessék kishölgy és jobban vigyázz rá! - mosolygott rá a lány. Jenny azonnal eltűnt a hajam mögött. Felálltam és kifizettem az italt. Közben a lányom a lábam mögött bujkált. Mindig így viselkedett idegenekkel.
- Köszönöm. - mondtam még a lánynak és vissza sétáltunk a terembe.